Sajnos az Ön által kiválasztott termékcsoport üres, így szíves figyelmébe ajánljuk legújabb termékeinket!
Egy igazán boldog dixie formáció, melynek már alakulása sem volt szokásos. 2011 tavaszán Hévízen egy koncertfelkérést tolmácsoltak feléjük a 20-30-as évek hangulatát idéző produkcióval. A zenekar tagjai már korábban is játszottak együtt egyéb csapatokban, így egy újabb repertoár összeállítása újabb remek, közös kihívás volt. A Happy Dixieland Band azóta számos fergeteges koncertet adott, rendezvényeken, fesztiválokon, megnyitókon, önálló esteken, hazai és külföldi közönség előtt egyaránt. A kitűnő zenei minőség mellett védjegyük is lett a hiteles, korhű arculat, amely a 20-as évek világát idézi. Mind a látvány, mind a profi zenészek nagyszerű játéka, valamint az ismert, fülbemászó dallamok felhőtlen szórakozást, kikapcsolódást biztosítanak minden korosztálynak.
Itt a 2017-ben Fonogram díjat nyert album folytatása, rendeld meg dedikálva!
999 Ft
Track list: 1. Áttáncolon 2. Comment ca va 3. Amikor a szívem 4. Csalogány 5. Csillag 6. Fehér orgonák 7. Elsöpri a szél 8. Balatoni nyár 9. Ha árulnak majd gesztenyét 10. Imádok útra kelni 11. Jaj, nagysága 12. Marina 13. Mondj el egy imát 14. Pedró kocsmájában 15. Quando, quando 16. Sárga rózsa 17. Szerelem az első pillantásra 18. Te miattad 19. Dalold el jó harmónikám 20. Válasszunk egy csillagot 21. Velencei nyár 22. Veletek élem át
100% pamut, előmosott, egyfalas Softstyle kelme. Válltól vállig szalagerősítés, duplaöltéses ujj- és aljszegés, 1,25 cm széles nyakpasszé. 150 g/m2. (a fehér 141 g/m2) S- XL Mosási hőmérséklet maximum 40 celsius fok!
Hírlevél
A weboldal sütiket (cookie) használ az alapvető működés, valamint a jobb felhasználói élmény eléréséhez. Az oldal használatával elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket, valamint az Adatvédelmi tájékoztatót. A süti beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.